"Ha szót hallasz számból, intsd meg őket az Én nevemben!"
Nem könnyű, de Istentől való "program" egy frissen beiktatott esperes számára.
Indulás előtt kezembe vettem még egyszer a meghívót:
Szeretettel meghívjuk a 2007. február 24-én, szombaton délelőtt 11 órakor kezdődő Békési Református Egyházmegye ünnepi közgyűlésére, melyen beiktatjuk Sipos Tas Töhötöm gyomai lelkipásztort esperesi tisztébe. Igét hirdet Dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke.
Őrségváltásra indulunk. Hónapok óta következetesen mondta Szabó Endre esperes úr, hogy február 24-ével lemond az esperesi tisztségről. Úgy szolgált, hogy munkája "oldalvizén" könnyebb legyen a többieknek evezni. Mikor betegsége már nem csak nehezítette, hanem érzése szerint akadályozta munkáját, a szolgálat átadása mellett döntött. Nem tudta volna elviselni, hogy korábbi futásához képest szinte csak álldogáljon az esperesi vártán. Többször célzott az utódlás fontosságára. Egy vágya volt: békés hivatalátadás - így is lett, mert az utódjául jelöltek egyike sem a tisztségre vágyva, hanem a szolgálat készségével vállalta fel a jelöltséget.
Már meg is érkeztünk. Tekintetemet most nem a gyomai templom szép, rendezett környezete, hanem a templom körül gyülekezők egymásra találásának öröme vonja magára. Hamarosan már csak néhány mondat egyeztetésre marad idő, és mindjárt indulunk püspök úr és az esperesi kar után hosszú, tömött, palástos sorban. "Olyan erőt sugárzott a lelkészek bevonulása, kár hogy a családom nem volt jelen" - mondta később a videokrónikás. A hétköznapokban vajon hányszor teremtünk lehetőséget együttes kiállásunkkal, lelki vezetőink mögött való felsorakozásunkkal, hogy a kívülállók megláthassák Isten felettünk való hatalmát, és bennünk, általunk munkálkodó erejét?
Az igehirdetés a régi, távoli tájon történtek alapján (Dániel 9) a mai magyar valóságban szólított meg bennünket. Érhetnek bennünket érthetetlen dolgok, heverhet romokban a templom, lehetetlenné válhat az áldozat bemutatása, az Istent keresők számára akkor is járható marad az őszinte imádság és a böjt útja. Ezek megújulásunknak és erőnknek forrásai, mert aki önmagát megüresítve vállalja a szolgálatot, azt betölti Isten Lelke, szeretete és ereje.
Majd Szabó Endre lelkésztársunk utoljára szólt hozzánk esperesként. Nem beszélt másról, csak hálát adott. Egy utalása sem volt arra vonatkozóan, amit ő tett, csak azt sorolta amit ő kapott, amivel szolgatársai és a gyülekezetek gazdagították, külön kiemelve, hogy utódjától milyen sok segítséget kapott az elmúlt évtizedben.
Bár Sipos Tas Töhötöm gyomai lelkipásztort jól ismeri egyházmegyénk, hiszen 42 éve szolgál közöttünk, mégis érdeklődve vártuk székfoglalóját, hiszen esperesi felelősséggel most először szólt hozzánk a beiktatásáig vezető útról, az előtte álló feladatokról és szolgálata céljáról. Nem kívánta magának e tisztet, a megkereséseket határozottan elutasította, de belső tiltakozása hullámai az ige szikláin törtek össze. Mert ha szót hallunk Isten szájából: "én küldelek" (Ez 2,3) "őrállóul adtalak" (Ez 3,17.) akkor már nem szabad elbújni a faladat elől, hanem alázattal fel kell vállalni azt. Már megválasztása óta eltelt rövid idő alatt is számtalan elvárással keresték meg, de nem az a célja, hogy az emberi elvárásoknak, hanem Isten akaratának feleljen meg, és így közöttünk végzett szolgálatát Isten az anyaszentegyház növelésére használhassa föl. Előre leírt székfoglalója záró gondolatai - melyekben esperesi szolgálatához mindenek előtt lelkésztársai és a gyülekezetek imádságait kérte - visszhangként feleltek püspök úr igehirdetésének üzenetére.
Felemelő érzés volt számomra, amint lelkésztársaimmal fennállva énekelt áldáskérés nem csak a gyomai templom légterét, hanem láthatóan esperes úr és a jelenlevők szívét is betölthette.
Esperes úr! Egyházmegyénk nevében kívánjuk, hallja meg minél többször Isten szavát, és imádkozunk, hogy Isten vezetésére figyelve legyen ereje, türelme, fentről kapott bölcsessége és szeretete közöttünk vállalt szolgálatának betöltéséhez, melyhez családja életére is Isten áldását kérjük.
Pentaller Attila - Forrás: http://www.reformatus.hu